Kilencezer külföldi él Józsefvárosban

Január 17-én kimondottan az itt élő külföldieknek szóló közösségi fogadóóra debütál a kerületben, és készül egy információs füzet is nekik.


Az eseményen Rádai Dániel alpolgármester Udvarhelyi Tesszával, a Közösségi Részvételi Iroda vezetőjével mutatja be angolul az önkormányzat működését, és hogy miben tudnak segíteni az itt élő külföldieknek.

„Budapesten belül Józsefvárosban él a legtöbb külföldi állampolgár különféle jogcímen. Hivatalos adatok szerint

 

a kerületi lakosság 10-15%-a, mintegy 9 ezer ember,

 

de más adatok alapján ez akár 20% is lehet. Ez óriási szám, és nincs jól, hogy ezek az emberek nem vesznek részt a közös ügyeinkben. Ekkora embertömeget nem lehet kizárni egyszerűen azért, mert nem beszélnek magyarul és nem jutnak el hozzájuk az őket is érintő információk”, mondta el nekünk Udvarhelyi.

A jozsefvaros.hu fontosabb információi már olvashatóak angolul, és most készül egy angol információs füzet is hasznos tudnivalókkal arról, mit lehet elintézni a hivatalban: születés, házasság, üzletnyitás, gyerek beíratása bölcsődébe, óvodába, vagy éppen a háziorvosi és ügyeleti rendszer működése.

De megtudható a füzetből az is, hol lehet magyarul tanulni, hol lehet értesülni a kerületi eseményekről, vagy mondjuk, hol lehet komposztálni. Vagy hogy mi a különbség az önkormányzat és a kormány között.

Udvarhelyi szerint

 

a külföldiek sokszor azért nem jelentenek be problémákat, mert nincsenek tisztában a jogaikkal és lehetőségeikkel.

 

Ezért is fontos megismertetni velük az intézményrendszert és a lehetőségeiket, mert csak ezután érdemes őket arra biztatni, hogy legyenek aktív állampolgárok, és magukénak érezzék Józsefvárost.

Jelenleg havi egy-két hívás érkezik angolul a zöldszámra, és az önkormányzat ügyfélszolgálatán is tudnak idegen nyelven segíteni a hozzájuk folyamodóknak. Egyébként hamarosan a hivatal összes intézményére kétnyelvű feliratok fognak kerülni.

Ha van érintett józsefvárosi ismerőse, szomszédja, családtagja, informálja őt a külföldieknek szóló közösségi fogadóóráról, ami 2024. január 17-én 17 órakor lesz a Mira Interkulturális Közösségi Házban (Lujza u. 36.).

Itt pedig a Facebook-esemény.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír a Belvárosból

Az államosított józsefvárosi házak lakói leginkább attól félnek, hogy az utcára kerülnek, hiába fizetnek rendesen és tisztázott a bérleti jogviszonyuk. Pikó azt ígérte, ha kell, perel a bérlők jobb...
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) új épületének, a Katasztrófavédelmi Intézet Speciális Képzési Központjának alapkőletételén jelentette be az egyetem rektora a Ludovika Gyűrű kialakítását is....
A nagy érdeklődésre való tekintettel újabb palántaosztást szervezünk Erzsébetvárosban!
Döntsön ön is, ki kapjon díjat idén kiemelkedő egészségügyi munkájáért Terézvárosban!
Az önkormányzati és európai parlamenti választással egyidőben nemzetiségi önkormányzati választás is lesz. A választáson azok voksolhatnak, akik szerepelnek a nemzetiségi névjegyzékben.
Februárban rollerbolt nyílt a Bródy Sándor utcában, s megkerestük a tulajdonosát, hogy mit lehet tudni a rollerbiszniszről. Semsey Ágnes beszélt nekünk arról is, hogyan vett tőle rollert egy...
Kereskedett mostanában a Facebook erre használt felületén, a Marketplace-en? Akkor szinte biztos, hogy megkörnyékezték csalók. Az egyre gyakoribb csalások ellen lehet védekezni, ha nem akarjuk...
Ínycsiklandozó illatok, egyedi ízek és jó hangulat, azaz ki főzi a legjobb erzsébetvárosi pörköltöt?
Vasúti bérletre pályázhatnak a fiatalok, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket.
Napra pontosan nyolcvan évvel azután, hogy a nácik elhurcolták a Vörösmarty utcából, emléktáblát és botlatókövet avattak Jane Haining tiszteletére. A skót misszionáriusnőnek az volt a “bűne”, hogy...
Lakástulajdonosként mit szólna, ha elégedetlen lenne a társasházkezelővel vagy a közös képviselővel, de nem tudná akár 10 évig sem leváltatni? A Corvin sétányon több új építésű társasházban is ez...
Csökkent a bűncselekmények száma Józsefvárosban – ez derült ki a kerületi rendőrkapitányság éves beszámolójából az április 18-án tartott képviselő-testületi ülésen. A korábbiaktól eltérő, csupán...
Miben különböznek a női és férfi szerepek a roma családoknál, mint a nem romáknál? Vagy szerintük is a nőnek a konyhában a helye? Csakúgy, ahogy a magyar társadalom sugallja. Balogh Adrienn cikke.
Emléktáblát kapott Erzsébetvárosban a Magyar Költészet Napján (április 11), József Attila születésnapján a költő, a magyar líra óriása.
Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki a Kuratórium által meghatározott 33.700.000,- forint alapítványi vagyonra a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V....
Nyomoz a rendőrség egy társasház feljelentése nyomán, a ház (egykori?) közös képviselője, Gondos Judit rendszeresen egy olyan céggel végeztette el a házbeli felújítási munkákat, mellyel a...
Két terézvárosi rendőr segítségével jött a világra egy kisbaba néhány hete egy kórház hátsó bejáratánál. A tettre kész egyenruhásokat Soproni Tamás polgármester fogadta irodájában és ajándékkal...
A Lefkovicsék gyászolnak című filmben többek között a humoré, az emberi kapcsolatok törékenységéé és a mindent elsöprő szereteté a főszerep. A rendezővel, Breier Ádámmal beszélgettünk a gyászról, a...

A címlapról

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.