Budapest és Pest megye mellett elsősorban a nyugati megyékben - Győr-Moson-Sopron és Vas megyében - jelentős mértékű a fertőzöttség - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília hozzátette: a magyarországi települések 88 százalékán azonosítottak koronavírusos fertőzést.

    Nem azonosított fertőző beteget "a többi településen is találnánk, és előbb-utóbb találni is fogunk". Gyakorlatilag bármelyikünk lehet fertőzött vagy fertőző személy - figyelmeztetett.
    Közlése szerint a 46. héten az előző héthez képest Heves megyében intenzíven, több mint 90 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma, ennek ellenére itt még mindig kevesebb a fertőzött, mint a nyugati országrészben. Vas megyében 74, Nógrádban 55 százalékkal nőtt, míg Somogyban stagnál a fertőzöttek száma, Fejérben 32, Zalában 30 százalékkal kevesebb fertőzöttet mutattak ki.
    A 45. héten diagnosztizált 32 003-mal szemben a 46. héten 32 684 pozitív esetet regisztráltak.
    Az életkort tekintve a 40-49 éves korosztály a legérintettebb, a fertőzöttek csaknem negyede tartozik ide, a 65 év felettiek aránya 15, a 80 éven felülieké 5 százalék, a 14 év alattiak aránya 4 százalék körül van - mondta, hozzáfűzve, hogy a nők aránya 54, a férfiaké 46 százalék.
    Az országos tisztifőorvos beszámolt arról, hogy Magyarországon a 45. héten 100 ezer lakosra 1174 fertőzött jutott, számuk a 46. héten 1509-re nőtt.
    A november 18-ai, európai antibiotikum nap kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy az antibiotikumokkal való visszaéléssel sok esetben multi- vagy pánrezisztens baktériumokat termel a szervezet, amelyek ellen hatástalanok az antibiotikumok.
    Hangsúlyozta: a koronavírusos megbetegedésre az antibiotikumok hatástalanok. Antibiotikumot kizárólag orvosi javaslatra szabad szedni, és nem szabad következő betegség esetén önállóan alkalmazni - húzta alá.
    Kérdésre válaszolva felhívta a figyelmet arra is, hogy a PCR-tesztek elvégzése előtt három órával nem szabad enni és inni, mert előfordulhat, hogy a mintavevő nem tud a teszthez megfelelő mennyiségű sejtet nyerni.
    További kérdésre adott válaszában elmondta: a szűrőbuszok jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy gyorsabban történjenek a mintavételek, ezért tervezik, hogy vidéken is lehetőséget biztosítanak az ilyen típusú tesztelésre.


MTI 2020. november 18.

 Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a két ország csúcstalálkozóján. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: történelmi jelentőségű Hszi Csin-ping...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...

A címlapról

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.