Az adatok, így az elhunytak számának és arányának komplex elemzése, értékelése a járványt követően történhet meg - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília azt mondta, az elmúlt napon hárman, a járvány kezdete óta 470-en hunytak el, jellemzően idős, krónikus betegek, elenyésző kisebbségük az, aki nem szenvedett alapbetegségben.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy 33 idősotthonban 110-en haltak meg olyanok, akik igazoltan koronavírus-fertőzöttek voltak. Az intézményekben összesen 846 gondozott és 139 dolgozó fertőződött meg. Ugyanakkor 298 beteg már meggyógyult.


Az országos adatokat ismertetve közölte: az elmúlt nap 42-vel emelkedett az igazolt fertőzöttek száma, a járvány kezdete óta 3598 pozitív esetet tartanak nyilván. Az 1674 aktív fertőzött egyharmada, 539 beteg igényel kórházi kezelést, közülük 29-en vannak lélegeztetőgépen.
Kitért arra: a százezer lakosra jutó fertőzöttek száma országosan 36,8, ami a környező országokhoz, Európához mérve és nemzetközi összehasonlításban is jónak mondható. Vannak területi különbségek, továbbra is Budapesten a legmagasabb, 97,6 a százezer lakosra jutó fertőzöttek száma. A második helyen Fejér megye áll 86,4-gyel, ezt követi Zala megye 86, Komárom-Esztergom megye 68,8, Pest megye 38,8 százezer lakosra jutó fertőzöttel - közölte a tisztifőorvos.
Hozzátette: folyamatos az adattisztítás, így egy-két szám változhat. Ha a vizsgálatkérőn szereplő lakhelyadatról később kiderül, hogy már nem felel meg a valóságnak, az adott beteg átkerül egy másik megye statisztikájába.


Müller Cecília szólt arról is, az újra kinyitott játszótereken, kalandparkokban fontos a higiénés szabályok betartása, elsősorban a rendszeres kézmosás, illetve a gyerekek kezének áttörlése fertőtlenítő kendővel, a játékok fertőtlenítése, illetve a hulladékgyűjtők rendszeres ürítése.
Hozzátette: semmilyen fertőtlenítő folyadék szétlocsolása nem szükséges, ráadásul szennyezi a környeztet, az üzemeltetőknek arra viszont ügyelniük kell, hogy a játékok felületéről ne legyen lepattogva a festék, legyenek sima, könnyen tisztán tartható felületek a játszótéren. Hozzátette: a rendszeres takarítás részeként át kell forgatni a homokozóban lévő homokot, hogy a napsütés fertőtlenítse azt.
Azt is mondta: a gyerekekre felesleges maszkot, illetve kesztyűt adni, az csak zavarja őket. Ugyanakkor kiemelte: se a szülő, se a gyerek ne menjen a játszótérre, ha nem teljesen egészséges.


Müller Cecília kérdésre válaszolva azt mondta: a tatabányai Szent Borbála Kórházról szóló jelentéseket a nap folyamán értékeli, és reményei szerint a "közeli napokban" az osztályok többségén fel tudja oldani a felvételi zárlatot.
Szintén kérdésre beszélt arról, hogy az elmúlt 24 órában regisztrált 42 eset Budapestről, Fejér, Komárom, Nógrád, Pest és Zala megyéből származik. Öt beteget a fővárosi, Kamaraerdei úti otthonban, négyet a zalaegerszegi, Külső-kórház utcai otthonban regisztrálták, a többi eset nem zárt közösségből került ki.
Azt is mondta, az intézmények zárlatát igyekeznek mielőbb feloldani, de egyelőre nem tud pontos időpontot mondani. Ugyanakkor a gyermekvédelmi intézetekben, a szociális és javító intézetekben már lehetséges a ki- és bejárás, a fogyatékkal élőket és pszichiátriai betegeket ápoló otthonok lakói pedig az intézmény által szervezett szabadidős programok erejéig szintén elhagyhatják az otthont.
Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.