Az újraindításért felelős két operatív törzs javaslatait hallgatták meg a tegnapi kormányülésen, ezek hatására a kormány úgy döntött, hogy 5,5 millió beoltottnál megszüntetik a kötelező maszkhasználatot, az a belső helyiségekben sem lesz szükséges.

Nem kell védettségi igazolvány, éttermekbe, fürdőkbe, de tömegrendezvényeken továbbra is szükség lesz a plasztik kártyára, az éjjeli szórakozóhelyekre is – sorolta Gulyás Gergely a kormányinfón.

A határokon az átjárás helyreállt a legtöbb irányba a schengeni zónában megszokott módon lehet átkelni. Románia, Horvátország és Szerbia esetén a korábbi szabályok szerint áll helyre a határellenőrzés, egyedül Ukrajna felé nem lesz enyhítés egyelőre – magyarázta a miniszter.

Hozzátette: július elsejétől az EU-s zöld útlevél elérhető lesz itthon is. Kormányablakban, vagy ügyfélkapun keresztül lesz hozzáférhető. Három okkal állítható ki az uniós igazolvány: betegségen való átesettség, PCR-teszt, és oltás.

– A szomszédos országokba, és a legnépszerűbb nyaralóhelyekre enélkül is lehet utazni – hívta fel a figyelmet Gulyás Gergely, hozzátéve, ezen államok besorolása szerint Magyarország a zöld zónában van, csökkenek a számok.

Jövő héten kezdődik a nemzeti konzultáció is – jelentette ki a miniszter. Magyarországnak fel kell készülnie a járványok és a népvándorlás korára. Minimálbér, adóvisszatérítés, hitelmoratórium és a gyermekek védelméről szóló törvény is része lesz a konzultációnak – árult el egy újdonságot a miniszter.

– A pedofília elleni törvény nem a melegekről, hanem a gyermekek védelméről szól, a gyermekek szexuális nevelése a szülő feladata, ebbe más nem avatkozhat bele. Magyarországon a felnőttek életébe senki nem szól bele, mindenki úgy él ahogy akar – tisztázta Gulyás Gergely a nemzetközi érdeklődésre válaszul.

– Magyarország visszautasítja a támadásokat, a magyar törvény összhangban van az uniós alapjogokkal, csak a gyerekekre vonatkozik – idézett egy tegnap elfogadott kormányzati állásfoglalásból Gulyás Gergely, aki az európai charta vonatkozó paragrafusát is felolvasta a sajtótájékoztatón.

A tárcavezető a Magyar Nemzet kérdésére, miszerint megadná-e a kormány a hozzájárulást a dugódíj bevezetéséhez, ha a főváros kezdeményezné annak bevezetését, közölte: a főváros ennek a felét már sikeresen elérte, hiszen dugó már van, de az, hogy ezért még díjat is szedjenek, mi nem támogatjuk.

Matolcsy György azon felvetésére, hogy a túl magasra tervezett költségvetési hiány miatt erős pénzügyi támadás érheti hazánkat, Gulyás Gergely kifejtette: tisztázni kell, hogy kinek mi a feladata, hiszen a jegybank függetlensége a rendszerváltoztatás óta egy fontos alapelv. A jegybank feladata az infláció elleni küzdelem. Nyilvánvalóan az ehhez szükséges eszközök ehhez rendelkezésre állnak. Egy konkrét kérdésben van vita a jegybank és a kormány között, ez pedig a hitelmoratórium meghosszabbítása, ebben a kérdésben a nemzeti konzultáció eredményét várjuk. Ami a költségvetési hiányt illeti – folytatta – idehaza a 2022-es hiánycél már ismert, míg a többi országban nem áll rendelkezésre még elfogadott költségvetés. Mi azt látjuk, hogy az alacsony költségvetési hiányhoz való visszatérés, nálunk 2024-ben megvalósul, ezzel EU-ban az élmezőnybe tartozunk. Ha a konvergencia programokból indulunk ki, akkor azt az állítást tehát nem tartjuk megalapozottnak, hogy a jövő évi 5,9 százalékos magyar hiány magas lenne, mert vannak országok, amelyek konvergencia programok alapján még 2024-re is hasonló hiány terveznek – fejtette ki a miniszter.

Gulyás Gergely a Magyar Nemzet kérdésére továbbá elmondta: mivel a mai tudásunk szerint olyan variánsa a vírusnak nincsen, amely ellen a vakcinák ne adnának védelmet, ezért augusztus huszadikán meg lehet tartani a tűzijátékot.

A főváros tervben lévő villamosbeszerzéséről Gulyás Gergely azt mondta, nem biztos, hogy rosszak a 30 éves járművek, azt tartja hibának, hogy akik korábban hőmérővel demonstráltak a metrókocsikban, most klíma nélküli villamosokat készülnek venni.

A pedofiltörvény módosítását nem tervezik, de a konzultáció eredményeit figyelembe fogják venni – válaszolta egy kérdésre Gulyás Gergely.

Abban is bízik a kormány, hogy a józan ész és az értelem nem veszett ki még teljesen Brüsszelből sem. A miniszter arról beszélt, hogy el kell olvassák a törvényt, és akkor bízhatnak a világos szavak értelmében. – Ha az Európai Bizottság nem jogi alapelveket követ, hanem politikai célokat, akkor vállaljuk az ezzel kapcsolatos vitát

Akiket Sputnyik vakcinával oltottak, annak megvédték az életét – tett tisztába Gulyás Gergely egy az utazás kérdéseit feszegető felvetést. Szerinte a külföldi nyaralás a keleti vakcinákkal is megoldható lesz majd.

A harmadik oltásról azt mondta, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ fog döntést hozni. Müller Cecíliáék vizsgálják, hogy mennyi időre ad védettséget az oltás. Gulyás Gergely kijelentette, virológiai kérdésekben nem a kormány dönt Magyarországon, hanem a szakemberek.

 

Forrás: csepel.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.

A címlapról

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.