Hétfőn 10 órától korlátozás nélkül léphetik át a magyar-szerb határt a két ország állampolgárai - jelentette be Szijjártó Péter Röszkén. 

A határ megnyitása lehetőséget biztosít arra, hogy a határ két oldalán élő családok és közösségek újra találkozhassanak egymással, valamint hozzájárul ahhoz, hogy a gazdasági kapcsolatok is új lendületet kaphassanak - közölte a tárcavezető.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, Közép-Európa országai az időben meghozott szigorú korlátozó intézkedéseknek köszönhetően végig kontroll alatt tudta tartani a vírus terjedését. A védekezés sikeréhez a személyforgalom korlátozása is hozzájárult. Az eredmények lehetővé teszik, hogy az élet és az egészség védelmének elsőbbséget adva visszatérjünk a normalitáshoz - fogalmazott a miniszter.
A politikus kitér arra, a folytatódó vajdasági gazdaságfejlesztési program keretében 54 közepes és nagy projekt 6 milliárd forintos támogatását hagyta jóvá a magyar kormány. Közölte, ugyanazok a nagyvállalatok játszanak szerepet a két gazdaság újraindításában, példaként említve a Mol-t és az OTP-t.


A külügyminiszter leszögezte, Szerbiának az EU-ban a helye. A közösség sokat nyerhetne Szerbia csatlakozásával. Szerbiát minél előbb fel kell venni az unió tagjai közé - mondta.
Szijjártó Péter kijelentette, a határ csak azok előtt nyílik meg, akik törvénytisztelő módon akarnak belépni Magyarországra. Azoknak, akik illegálisan érkeznek, továbbra sem lesz lehetőségük erre, Magyarország minden eszközt megragad annak érdekében, hogy megakadályozza ezt.
A politikus köszönetet mondott Pásztor Istvánnak, aki sokat tett azért, hogy az érettségiző vajdasági diákok beléphessenek Magyarországra, lehetővé váljon az ingázás, és a mostani nyitásban fontos szerepet játszott. Ez bizonyíték arra, a vajdasági magyarok számíthatnak a VMSZ-re, mert a párt eredményesen képviseli érdekeiket. Hozzátette: bízik benne, ez a jövőben is így lesz.
Jadranka Joksimovic szerbiai integrációs miniszter hangsúlyozta, a nyitás a határ mindkét oldalán élők számára nagyon fontos.
A politikus emlékeztetett, a szerb kormány pénteken döntött arról, hogy az utazók minden megkötés nélkül beléphetnek Szerbiába, nem kell karanténba vonulniuk vagy negatív tesztet bemutatniuk, ahogy a megelőző két hónapban.
Magyarország és Szerbia között folyamatos az együttműködés, még soha nem volt ilyen jó a diplomáciai kapcsolat a két ország között - közölte.


A következő lépés a gazdaság újraindítása. A magyar vállalkozások fontos szerepet játszanak Szerbiában - mondta a miniszter, hozzátéve: reméli, a közeljövőben a szerb cégek is megjelennek Magyarországon.
Szerbiának fontos Magyarország támogatása az eurointegrációs folyamatokban - hangsúlyozta, Jadranka Joksimovic, reményét fejezve ki, hogy június végéig sikerül újabb tárgyalási fejezeteket megnyitni a csatlakozás során.
Pásztor István úgy fogalmazott, kivételes helyzetben van, mert egyazon időben tudja szolgálni nemzetét és hazáját. Az elmúlt években olyan helyzetet sikerült teremteni, hogy nyugodtan kimondhatta ezt a mondatot - hangsúlyozta a politikus.
Úgy értékelt: Szerbia és Magyarország kapcsolatai történelmi magasságokban vannak, a határnyitás

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...

A címlapról

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési...
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.