Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Végre itt a könyv, amelynek szerzője leszámol egy csomó hamis előítélettel, és választ ad sok nyitott kérdésre.

Az Álomgyár Kiadó kiadásában Céltábla Nő címmel jelenik meg november közepén Ernyey Béla tizedik kötete, amely esszék sorozata, komoly gondolati összefüggéssel a férfi és a nő kapcsolatáról. Az örökifjú gentleman szerint ez az a téma, ami előbb-utóbb mindenkit megérint, ő pedig gazdag élettapasztalatát felhasználva úgy próbálja megkeresni a válaszokat, hogy bár bevallottam részrehajló és nőpárti, mégse legyen igazságtalan a férfiakkal.

Ahogy a szerző a könyv hátoldalszövegében is írja„A Céltábla Nő nem szerelmi kézikönyv, nem akar kapcsolattechnikai tanácsadó lenni, és nem tartalmaz instant trükköket sem az ismerkedést illetően. Nem ítélkezik senki felett, és nem tesz különbséget  és rossz között. Ez a pár száz oldalnyi gondolatébresztő kizárólag azért született meg, hogy erőt adjon azoknak a nőknek, akik belefáradtak az örökös reménykedésbe, akiknek gondjuk van az önbecsülésükkel, és folyamatosan magukat okolják a sikertelenségük miatt. Könyvem nem árulás, és nem is támadás a férfivilág ellen. De célja, hogy leleplezze ennek a nagyon összetartó közösségnek sok olyan bevált csapdáját és trükkjét, amit én csak szerelmi mákonynak hívok. A Céltábla Nő szándéka tehát az, hogy leszámoljon egy csomó előítélettel, választ adjon sok nyitott kérdésre és felfedjen néhány, eddig csak magamban dédelgetett titkot. Titkaimat azokról, akik különböző okok miatt a legfontosabbak voltak és lesznek az életemben: a tengernyi örömöt okozó, néha doromboló, gyakran zsörtölődő, de mindig imádnivalóan édes, okos és érzéki nőkről…”


Ernyey Béla 2017-ben adta ki legutolsó könyvét Zoknihossz címen, amiben az élet sok területéről, többek közt úriemberségről, stílusról és divatról írt, a műnek pedig hatalmas visszhangja volt. Ennek nyomán a szerző arra jött rá, hogy leginkább a férfi és a nő kapcsolatáról szóló részek ragadták meg az olvasókat, ezért határozott úgy, hogy külön kötetet szentel ennek a témának.

A népszerű színész-író legújabb könyvében arra keresi a választ, miért van az, hogy az egymásra való utaltság, az érzelmek és a szerelem ahelyett, hogy összekötnék a két nemet, inkább állandó hadakozást és széthúzást eredményeznek. Maga az írásmód laza, humoros és könnyen emészthető.
Ernyey Béla könyvét olvasva alighanem mindenki magára ismer, hiszen az író olyan témákat taglal, amelyek a leggyakoribb ellentéteket képezik férfi és nő között. Mi kell a férfinak, ami a nőnek nem kell? Tényleg csak érdekből maradnak együtt olyan párok, akik már nem vonzódnak egymáshoz? Vagy, hogy miért érezzük néha magányosnak magunkat akkor is, ha van társunk?
Az író - aki meglepő őszinteséggel számol be saját, korábban elkövetett hibáiról is - tisztában van vele, hogy legújabb könyve megosztó lesz, és rengeteg férfikritikát kap majd érte, de ő éppen arra büszke, hogy soha nem kellett véka alá rejtse a véleményét.

Ernyey Béla minden megnyilvánulásában hirdeti, a nő a legfontosabb dolog a férfi életében. A könyv sem véletlenül kapta a Céltábla Nő címet, hiszen a szerző meg van győződve arról, hogy a két nem közötti egyenlőtlenségnek a leggyakrabban a nők látják a kárát.

Az színész könyveit eddig 225 ezer példányban vásárolták meg, ami közel egymillió olvasót jelent.

A Céltábla Nő november közepétől kapható a könyvesboltokban az Álomgyár Kiadó kiadásában.

 

Ossza meg az információt!

hirdetés

Ön is hirdetne?

hirdetés

Ön is hirdetne?

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Budapesti önkormányzati újságok

  • 1. kerületi újság: Várnegyed újság

    Várnegyed újság

    A Várnegyed az I. kerület Budavári  Önkormányzat hivatalos lapja. >>>
  • Budai Polgár, a II. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Budai Polgár

    A Budai Polgár a II. Kerületi Önkormányzat lapja, kiadja a Budai Polgár Nonprofit Kft. >>>
  • Óbuda újság, a III. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Óbuda újság

    Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának lapja. >>>
  • Újpesti Napló, a IV. kerületi Önkormányzat ingyenes terjesztésű hetilapja

    Újpesti Napló

    Budapest IV. kerület önkormányzatának lapja. >>>
  • Mai Belváros, V. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Mai Belváros

    Mai Belváros - az 5. kerület újságja. >>>
  • images/stories/2020_01/06-kerulet-terezvaros-ujsag-pdf-hirdetes.jpg

    Terézváros Magazin

    A Terézváros magazin a VI. kerületi önkormányzat kiadásában havonta kétszer jelenik meg 25 500 példányban 28 oldalon, és a Magyar >>>
  • Erzsébetváros újság, VII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Erzsébetváros újság

    Az Erzsébetváros újság Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzat havonta megjelenő ingyenes lapja. >>>
  • Józsefváros újság, VIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Józsefváros újság

    A Józsefváros újság Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Ferencváros újság hirdetésfelvétel, médiaajánlat

    9 - Ferencváros újság

    A Ferencváros újság, új nevén a "9" a IX. kerületi önkormányzat ingyenes terjesztésű lapja. >>>
  • Kőbányai Hírek újság, X. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kőbányai Hírek

    A Kőbányai Hírek Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Újbuda újság, XI. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Újbuda újság

    Az Újbuda újság a XI. kerület Újbuda Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik kéthetente >>>
  • Hegyvidék újság, XII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hegyvidék újság

    Kiadja: Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat megbízásából a Hegyvidék Lapkiadó. >>>
  • Hírnök újság, XIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kerületi Hírnök

    A Hírnök a XIII. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Zuglói Lapok újság, XIV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Zuglói Lapok

    A Zuglói Lapok a XIV. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Életképek újság, XV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Életképek újság

    Rákospalota, Pestújhely, Újpalota újságja. Kiadja az XV. Média Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. >>>
  • XVI. Kerületi Újság, 16. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    XVI. Kerületi Újság

    A Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 34 500 példányban. >>>
  • XVII. kerületi Hírhozó újság, 17. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hírhozó újság

    Kiadja a lapalapító tulajdonos Budapest Főváros XVII. Kerület Önkormányzata megbízásából a Patriot Bt. Megjelenik 38 000 példányban. >>>
  • XVIII. kerületi Városkép újság, 18. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városkép újság

    A Városkép önálló, saját szerkesztőséggel rendelkező közéleti-közérzeti magazin, XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimre önkormányzatának hivatalos kiadványa. >>>
  • XIX. kerületi Kispest újság, 19. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kispest újság

    A kispestiek hivatalos havilapja. Kiadja Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata Polgármesteri Hivatal. Megjelenik havonta 27 500 példányban. >>>
  • XIX. kerületi Kispesti Magazin, 19. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Kispesti Magazin

    A Kispesti Magazin havonta 27.000 példányban jelenik meg a XIX. kerületben. >>>
  • XX. kerületi Pesterzsébet újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Pesterzsébet újság

    Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata társadalompolitikai és szolgáltató lapja. Megjelenik havonta 32 ezer példányban. >>>
  • XXI. kerületi Csepeli Hírmondó újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Csepeli Hírmondó

    Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2010-től ad ki önkormányzati lapot, havi, majd 2012-től kétheti megjelenéssel. A Csepeli Hírmondó minden hónap >>>
  • XXII. kerületi Városházi Híradó újság, 22. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városházi Híradó

    A XXII. kerületi önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 22.700 példányban. >>>
  • XXIII. kerületi Soroksári Hírlap, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Soroksári Hírlap

    Kiadja Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala. Megjelenik 10 ezer példányban. >>>
  • 1

Pest megyei önkormányzati újságok

  • Csömöri Hírmondó - Csömör önkormányzatának hivatalos lapja

    Csömöri Hírmondó

    Csömöri Hírmondó – Helyi ingyenes információs és közéleti havilap médiaajánlat Példányszám: 3810 Terjesztés: a kiadvány eljut Csömör minden háztartásába, a településen >>>
  • Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja

    Érdi Újság

    Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja. >>>
  • Gyömrő Magazin - Gyömrő Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató magazinja

    Gyömrő Magazin

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Szervusz, Kerepes - Kerepes város Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Szervusz, Kerepes

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Kistarcsai Híradó - Kistarcsa Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Kistarcsai Híradó

    A Kistarcsai Önkormányzat havonta jelenteti meg tájékoztató magazinját. Helyi közérdekű információk adják az újság tartalmát. >>>
  • Budaörsi Napló

    Budaörsi Napló

    Budaörs Magyarország egyik legfejlettebb települése - ezt nem mi állítjuk, hanem a KSH, 17 mutató alapján. >>>
  • 1

Szolgáltatók, akiket ajánlunk

hirdetés

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó