Új szövetség jött létre Magyarország és Málta között, hiszen az Európai Unió előtt álló dilemmákat és kérdéseket abszolút hasonlóan ítéli meg a két ország, és egyetértés van köztük a migráció tekintetében - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Vallettában az Evarist Bartolo máltai kül- és uniósügyi miniszterrel folytatott tárgyalások utáni sajtótájékoztatón.

"Egyetértünk abban, hogy a migrációt nem menedzselni kell, hanem megállítani, különös tekintettel arra, hogy a koronavírus nyomán előállt világjárvány új veszélyeket hozott itt is (Máltán)" - mondta a tárcavezető. Felhívta a figyelmet arra, hogy a migráció eddig alapvetően biztonsági és kulturális kockázatot jelentett, de a járvány megjelenésével "elképesztő" egészségügyi kockázatot is.
    "Hogyha újabb migrációs hullámok érkeznek Európába, akkor azok egészségügyi hatása fertőzöttség tekintetében gyakorlatilag felmérhetetlenül súlyos lesz" - figyelmeztetett Szijjártó Péter. Hozzátette, egyetértés volt közte és a máltai kül- és uniósügyi miniszter között abban, hogy a migrációt afrikai fejlesztésekkel kell megoldani, úgy kell javítani ott az életszínvonalat, hogy az afrikai emberek otthon maradjanak. Az afrikai országoknak szükségük van a fiataljaikra, az európaiaknak pedig világossá kell tenni, hogy Európába csak szabályosan lehet belépni.
    "Itt az ideje, hogy világosan beszéljünk a Soros-féle NGO-k szerepéről a Földközi-tenger térségében. Ezek a szervezetek folyamatosan zsarolják az európai embereket, szövetségre lépnek az embercsempész-hálózatokkal azon európai emberekkel szemben, akik csak békében és biztonságban akarják leélni az életüket" - folytatta a tárcavezető. Felhívta a figyelmet arra, hogy az NGO-k folyamatosan bűncselekményeket követnek el, amikor segítik migrációt, ugyanis az illegális migráció maga is bűncselekmény. Itt az ideje, hogy Európa véget vessen az NGO-k zsarolásának - mondta Szijjártó Péter.


    Megállapodott tárgyalópartnerével abban is, hogy a migráció kérdését össze fogják kötni fejlesztési és beruházási források elköltésével az Európai Unióban. Nem engedhető meg szerinte, hogy egyes afrikai országok úgy kapjanak forrásokat, hogy közben ne gátolják meg a kiáramló migrációt.
    A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a visegrádi országok 2,5 évvel ezelőtt 35 millió eurót adtak az Európai Uniónak a líbiai parti őrség megerősítésére, hajók megvásárlására, de Brüsszel mind a mai napig képtelen volt hajókat vásárolni. Ezért most azt kérik az Európai Bizottságtól, hogy vonják be a beszerzésbe Máltát.
    "Végre vegyék meg azt a 2-3 hajót a líbiai parti őrségnek, amelyekkel a líbiaiak el tudják érni, hogy az embercsempészek ne tudják kihozni a líbiai vizekről az illegális migránsokat" - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Vallettában.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.

A címlapról

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.