Technológiai újdonsággal segítenek megoldani a raktári kártevők problémáját

A világon egyedülálló okos gabonaszondát dobott piacra egy magyar fejlesztőkből álló startup. A síktárolókban bekövetkező nedvesedéssel a kezdetek kezdete óta küzdenek a gazdák, de a GrainMonitor olyan automatizált megoldást kínál a problémára, ami néhány éve még elképzelhetetlen volt. A technológia alkalmazását agrármérnökök javaslatai alapján dolgozták ki, egyik legnagyobb előnye pedig az, hogy a szondák három-négy éves akkumulátoridővel rendelkeznek, ez idő alatt még csak tölteni sem kell azokat.

Alig két éve fogalmazódott meg a GrainMonitor ötlete, de tavaly nyáron egy startup konferencián már be is mutatták a prototípust és ezzel egy időben gyakorlatilag elindult a termék gyártása is. Mózsa Ferenc, a vállalat alapító tagja arról beszélt, az okos gabonaszondával sikerült megoldást találni egy olyan problémára, ami évszázadok óta állandó fejtörést okozott a mezőgazdaságban.

A gazdák egészen mostanáig kézi hőmérővel tudták csak megnézni egy síktárolóba helyezett terménykupac belsejében lévő hőmérsékletet, ami nem elég pontos és megbízható. A GrainMonitor ezzel szemben automatizált technológia, amivel időt és energiát spórolhatnak meg a szakemberek.

„Miután a gabonát betárolják, a munkatársak elhelyezik a szondákat benne. Rendkívül egyszerű, hiszen még csak zsinórja sincs. Agrár szakemberek javaslatai alapján alakítottuk ki a szempontrendszert, a velük folytatott konzultáció eredményeként 100 tonnánként egy eszközt javaslunk elhelyezni. Ettől persze el lehet térni” – magyarázta az informatikus mérnök a technológiáról, ami 173 ezer gabonafélét termesztő cégnek nyújthat segítséget csak Magyarországon.

Hozzátette a rendszer a szenzorcsövön több ponton mérve óránként egy felhőbe továbbítja az információt, amit applikáción vagy a webes felületen is nyomon lehet követni. Az alkalmazás emellett jelez és SMS-t küld, ha a beállított hőmérsékletet átlépi az egyik szonda.

A nedvesedés a gabona ősellensége

A szonda három méteres, a kilógó ponton páratartalmat és felszíni hőmérsékletet is mér, hogy legyen viszonyítási alap a terménykupacban lévő hőmérséklettel.

„Az applikációban létrehozhatunk a valóságnak megfelelő virtuális raktárakat, amikben el lehet helyezgetni a szondákat, és segít a tervezésben. A fejlesztés hatalmas előnye, hogy a szondák három-négy éves akkumulátoridővel rendelkeznek, addig még csak tölteni sem kell, csak lebökni és kihúzni a terménykupacból” – értékelt Mózsa Ferenc.

Ezzel kapcsolatban kiemelte azt is, hogy pontosabban és gyorsabban lehet reagálni így az esetlegesen felmerülő problémákra, és akár trendeket is lehet figyelni. Napok alatt is sok minden történhet, egy felázás vagy egy beázás nagy károkat is tud okozni.

Ha bekövetkezik a nedvesedés, a problémák láncot alkotnak.

„A nedvesedés egy adott gócponton történik, ezáltal elindul egy belső reakció, ami rothadást, penészesedést eredményezhet. A terménykupac ezáltal elkezd hőt termelni, amit tizedre pontosan lehet detektálni az eszközeinkkel. Ha nem kezeljük a gondot, elkezdhetnek szaporodni a kártevők, gombás fertőzések keletkezhetnek, beindulhat a csírázás és az összetapadás folyamata. A fejlesztéssel támogatjuk a megelőzést” – fogalmazott a GrainMonitor alapító tagja.

Technológiai mestermunka 21 évesen

A GrainMonitort egy 21 éves fiatalember, Német István fejlesztette, aki még gyakornokként ismerkedett meg Mózsa Ferenccel. Közösen gondolkoztak különböző szenzorok fejlesztésén, és mivel nem volt tétje a dolognak, a türelem meghozta a gyümölcsét.

Ugyan a technológia hőmérője már elérhető volt a piacon, az azokban elhelyezett központi egység egy nagyon komoly fejlesztés. Ami pedig kiváltképpen egyedivé teszi, az a sokéves üzemidő akkumulátorcsere nélkül.

„Technológiailag még hatalmas újítás, hogy a kommunikációra egy olyan hálózatot használunk, amit más nem. Bázisállomást sem kell telepíteni és zsinórral sem kell bajlódni. Egyszerűen kiveszed, bedugod és működik” – mondta Mózsa Ferenc.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.