Elindult a Napenergia Plusz Program előregisztrációk visszaigazolása. Több mint 25.000 magánszemély jelentkezett a 66%-os vissza nem térítendő pályázatra, ebből jól látszik, hogy nagy az érdeklődés. Ez nem csak pályázói szempontból igaz, több mint 600 kivitelező cég regisztrációját fogadták el az indulás óta. A rengeteg ajánlat között ügyfélként könnyen elveszhetünk. Ebben a cikkben elmondjuk, mire kell igazán figyelni, amikor napelemes rendszert és kivitelezőt választunk.aszimmetrikus inverter használata nagy előnyt jelenthet az energiafelhasználás hatékonyabb kezelése szempontjából. Képes kezelni a különböző fogyasztási mintákat, így minimalizálja vagy akár teljesen kiküszöböli a visszatáplálást, és csak azt az energiát használja fel, amit a napelemek éppen termelnek. Keress gyakorlott kivitelezőt! “Természetesen nagyon fontos, hogy műszakilag megfelelő, hosszú távon jól működő rendszert válasszunk.” – árulta el Tóth Marcell ügyvezető. Cégük több nagyteljesítményű akkumulátoros rendszert épített már kis-, közép-, és nagyvállalatoknak, majd az ezekkel járó tapasztalatból finomították termékválasztékukat és kivitelezési technikájukat. Egy kisebb kivitelezőnek valószínűleg csak pár darab energiatárolós rendszerrel van tapasztalata, ami egy több mint tíz évre tervezett rendszer esetén hátrányt jelenthet. Ezekre a műszaki szempontokra figyelj: Inverter teljesítménye Akkumulátor kapacitása Napelem panelek összteljesítménye
Elkezdődött az utolsó hajrá a Napenergia Plusz Programban
- Részletek
- Írta: er
A Budapest rovat további hírei
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 15. és 21. között 9200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti...
Átadták a megújult Sió-zsilipet kedden, az újjáépített Sió-zsilip közösségi térré alakított, parkosított egykori üzemi területe szerdától nyitva áll a közönség előtt.
A tartós álláskeresők elhelyezkedését segíti az 1,7 milliárd forint hazai forrásból megvalósuló program, amelyre hétfőtől lehet jelentkezni – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)...
Az Észak-Pest és Dél-Buda közötti átszállásmentes villamoskapcsolatról indít kérdőíves társadalmi egyeztetést a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
A címlapról
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik...
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális...
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április...
Átadták a megújult Sió-zsilipet kedden, az újjáépített Sió-zsilip...
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
Könyvajánló
Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Blogok, vélemények, olvasók írásai
A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei
Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.