Magyarországon az európai uniós társfinanszírozású közlekedésfejlesztésben 2014-2020 között összehangolt, korszerű és gazdaságos közlekedésfejlesztés valósul meg három operatív program - hangsúlyozta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön, Budapesten.

Kiemelte, az uniós források felhasználását összefogó Széchenyi 2020 programban eddig 651 közlekedési projekt nyert támogatást összesen több mint 2000 milliárd forint értékben.
    Mosóczi László kiemelte, Budapesten az uniós forrásból finanszírozott, 353 milliárd forint értékű közlekedésfejlesztési projektből a legnagyobb költségvetésű fővárosi közlekedésfejlesztési beruházás az M3 metróvonal rekonstrukciója, 172 milliárd forint támogatással.
    Az  integrált közlekedésfejlesztési programból (IKOP) eddig 67 kilométer gyorsforgalmi út épült, és további 19 kilométer gyorsforgalmi útszakaszt újítottak fel,  2023-ig pedig előreláthatóan összesen mintegy 200 kilométer gyorsforgalmi út épül, 31 kilométer gyorsforgalmi útszakasz újul meg ebből a keretből.
    A legnagyobb támogatást elnyert közúti projektek között említette az államtitkár az M30 autópálya Miskolc-Tornyosnémeti szakaszát mintegy 200 milliárd forinttal, az M4 Berettyóújfalu-Nagykereki közötti részt mintegy 100 milliárd forint támogatással. Mindkét útszakasz a Közép-Európa belső gyorsforgalmi kapcsolatot észak-déli irányban megteremtő Via Carpatia nemzetközi folyosó része - tette hozzá.
    A legnagyobb támogatást elnyert vasúti projekt a metróberuházáson túl a Püspökladány-Debrecen vasútvonal 2022 végéig tartó korszerűsítése 118 milliárd forint támogatásból, továbbá mintegy 100 milliárd forintba kerül az első 19 nagy kapacitású elővárosi motorvonat beszerzése, a 600 férőhelyes emeletes járművek első darabja a hétvégén áll forgalomba a ceglédi vonalon. A kormány a hazai költségvetésből előlegezi meg a további 21 emeletes motorvonat megvásárlásának fedezetét abban a reményben, hogy a projekt a következő uniós ciklus forrásaiból finanszírozható lesz - közölte Mosóczi László.
    Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből (CEF) az európai közlekedési ágazat fejlesztésére fordítható teljes pénzügyi keret mintegy 7500 milliárd forint, ebből 3500 milliárd forint a Kohéziós Alapból történő átcsoportosítás révén kizárólag a kohéziós országoké.     Felidézte, hogy a felzárkózó tagállamok a CEF nemzeti dedikált támogatásaihoz 2016 végéig férhettek hozzá. Magyarország a számára elkülönített 333 milliárd forint forrást az utolsó fillérig lekötötte, ezen felül a hazai pályázók nemzetközi versenyben az általános "borítékból" 9 milliárd forintot nyertek.
    A kohéziós országok számára visszahulló forrásokból a nyitva lévő pályázati kiírásban újabb 650 millió euró CEF-forrás érhető el, az ITM február végéig a keretösszeg több mint harmadára nyújtott be magyar új támogatási igényt, 11 projekthez kérnek összesen 75 milliárd forint uniós támogatást - jelezte az államtitkár.
    Az államtitkár elfogadhatatlannak nevezte a Magyarországnak járó uniós források ésszerűtlen mértékű megvágását, illetve azt, hogy a gazdagabb nyugat-európai országok fejlesztéseit a kohéziós alap terhére akarják támogatni.
    Példaként említette, hogy az Európai Bizottság javaslata szerint a következő uniós fejlesztési ciklusban, a CEF 2-ben Magyarország számára elkülönített forrás a jelenlegi 333 milliárd forinthoz képest hozzávetőleg 240 milliárd forintot tehetnek majd ki.
    A 2024-ig tervezett közútfejlesztési projekteket keretbe foglaló Útprogram teljes költségvetése 3200 milliárd forint, a magyar gazdaság megerősödésének köszönhetően a forrásmennyiség nagyobbik hányadát, 1800 milliárd forintot a hazai költségvetés adja - mondta. Teljes egészében hazai forrásból készült el tavaly az M44 leghosszabb, Tiszakürt és Kondoros közötti szakasza, a 61 kilométeres fejlesztés összértéke meghaladta a nettó 145 milliárd forintot.

(forrás: MTI)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.