Egykori állandó tárlatát felidéző, virtuális kiállítással ünnepli alapításának 147. évfordulóját kedden a költözése miatt jelenleg zárva tartó Néprajzi Múzeum.

A Néprajzi Múzeum napján az intézmény újonnan elérhető, népszerű és szakmai online tartalmakkal, digitális, letölthető kiadványokkal, régi leltárkönyvekkel és új virtuális tárlattal jelentkezik - közölte az MTI-vel hétfőn a múzeum.

Mint a közlemény emlékeztet, a Néprajzi Múzeum minden évben felidézi Xántus János 1872. március 5-i igazgatóőrré történő kinevezését. Korábban a közönség ezen a napon színes programokon keresztül tekinthetett be a szakmai munka eredményeibe és kulisszatitkaiba. Jelenleg a nagyszabású költözés-előkészítési munkálatok töltik ki a hétköznapokat, ezért a Néprajzi Múzeum az ünnepi dátumhoz kapcsolódva online formában kínál újdonságokat.

Az intézmény kedden mutatja be virtuális kiállításainak legújabb darabját. A Néprajzi Múzeum Kossuth téri épületével együtt búcsúzott a közönségtől A magyar nép hagyományos kultúrája című állandó kiállítás, amely kisebb-nagyobb változtatásokkal 24 esztendőn keresztül fogadta a látogatókat.

A szakemberek célul tűzték ki, hogy a bezárás pillanatában látható kiállítást minél teljesebb módon örökítsék meg, tegyék továbbra is megismerhetővé. Ehhez a tárgyak, fotók, szövegek, filmek számbavétele és digitális feldolgozása mellett összegyűjtötték a kiállítással kapcsolatos, évtizedek során felhalmozott dokumentumokat: népszerű és tudományos szövegeket, kritikákat, videóinterjúkat. Tárlatvezetéseket rögzítettek az alkotókkal és interpretátorokkal, végigfotózták a tereket, virtuális séta készült a kiállítóterekben.

Mindezekből állt össze az a sokrétegű anyag, amely mostantól újra hozzáférhetővé teszi a tárlatot a http://magyar-nep-hagyomanyos-kulturaja.neprajz.hu honlapon - jelentette be a múzeum.

Az elmúlt hónapokban több tízezer oldalnyi nyilvántartási dokumentum digitalizálására is sor került. A gyűjtemények legrégebbi, kézírásos gyarapodási naplói és leltárkönyvei mellett az Etnológiai Archívum fotó- és rajzgyűjteményének korai leltárkönyveiről is készült digitális másolat - közölték.

A Néprajzi Múzeum a zárva tartás alatt is arra törekszik, hogy korszerű tudományos eredményeit minél szélesebb körben ismertté tegye. Ennek keretében folytatja az általa szerkesztett kiadványok digitális változatainak nyilvánossá tételét. A közelmúltban tovább gyarapodott a digitális könyvgyűjtemény: számos néprajzi könyvritkaság, A Néprajzi Múzeum Gyűjteményei című kötet és a Néprajzi Értesítő számai mellé felkerült a honlapra a Tabula könyvek további tizenöt kötete és kortárs jelenségek kutatásával foglalkozó MaDok-program sorozatának nyolc kötete is.

Az egy évvel ezelőtt útra indított népszerű online sorozatok a jövőben is folytatódnak: a Néprajzi Múzeum költözésének érdekességeit bemutató filmes sorozatok, a Hónap műtárgya, a múzeumtörténeti szemelvények és a Xántus János másfél évszázaddal ezelőtt vezetett expedíciójának izgalmas részleteibe beavató írások rendszeresen jelentkeznek az intézmény honlapján és Facebook-oldalán is - közölte a Néprajzi Múzeum.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.